Jó régen nem tudtam sütni, de végre akadt egy kis szabadidőm. Természetesen ilyenkor van az, hogy nem készültem fel, nem terveztem meg semmit, így improvizálni kell. Ami biztos volt, hogy valami édesre vágyom, valami karamellizű dologra, amit jó kávéval együtt fogyasztani. Meg is született ez a kívül ropogós, belül omlós, csodálatos zabkeksz, amihez a karamell ízt kissé érdekesen állítottam elő.

Amikor az emberfia elkezdi az életmódváltást, az első dolga legyen felkeresni egy dietetikust, aki segít a megfelelő életmód és táplálkozási rutin kialakításában. Megtanítja, hogy mi az az étkezési napló, mit, hogyan, mennyit és mikor kell enni. Ha kellően szigorú, de kedves dietetikust találunk magunknak, akkor rendkívül gyorsan jönnek az eredmények. Néha még most is előveszem az étkezési naplómat, amiben feljegyeztem a kalóriákat, az étkezés előtti és utáni vércukormérések eredményeit. A digitális korszak gyermekeként applikációkat használtam (használok még most is), így rendkívül részletes eredményeket tudtam prezentálni. Kifejezetten jó érzés volt, amikor már csak azt hallottam, hogy ez így rendben van.

Nagyjából másfél óráig tartott az út testvérem családjához. Egész úton azon járt a fejem, hogy miben fog megváltozni az életem. Nem ehetek már semmit, ami finom. Csak az ételeken járt az eszem, pedig ennél sokkal fontosabb dolgaim is lettek volna.

A háziorvos elküldött vérvételre, ami rendkívül siralmas lett. Annyi aceton volt a vizeletemben, hogy higítani kellett volna, hogy salátaöntet készíthessek belőle. A HbA1c (az elmúlt 6-10 hét vércukor értékének az átlaga) 123 mmol/l (normálérték: 20 és 42 között), 13,4% (normálérték: 4,0 és 6,0 között). Az eredmények megérkezése után orvosom azonnali kórházbaszállítást akart, de mivel december 23-a volt, teljességgel felelőtlenül ellenálltam és önszántamból megtagadtam a kezelést. (Ezúton is elnézést kérek a doktor úrtól!)

...és csak a kajára tudtam gondolni. A pizzára, a császármorzsára, a túrógombócra. Aztán megérkeztünk testvéremékhez. Felesége pedig egy fantasztikus ebédet tett az asztalra. Csupa olyan dolgot, amit egy cukorbeteg is ehet, de meg nem mondtam volna kinézetre, hogy miben különbözik. Mindezek felett finomak is voltak. (Hihetetlen nagy szerencsém van a családommal!)

Így nem lettem 1. típusú fakír. A cukorbetegeket több típusba soroltam és fakírnak neveztem el az elmúlt években. Fakír = f*ck IR. Az 1. típusú a legrosszabb, mert nincs betegségtudata. Őt nem lehet megijeszteni mindenféle vérképpel, diagnózissal. Jobb esetben hajlandó gyógyszert szedni, ami szerinte mindent megold és már betolja a következő adag porcukorral alaposan meghintett krémesét a szájába. Ő az, aki nem eszik semmit, ami nem fehér lisztből és cukorral készült, mert nem olyan az íze. Igaza is van. Nyilván nem lesz olyan ízű, mert nem azokból az alapanyagokból van.

A következő recept azoknak a fakíroknak szól, akik a fenti tényt el tudják fogadni.

Amikor egy szép, decemberi péntek délelőtt már századjára mentem el elvégezni a kisdolgomat, a Főnököm rákérdezett, hogy "te, nem vagy véletlenül cukros". Emlékszem még legyintettem is, hogy biztosan nem. A munkaidő után hazamentem, de nem akart kimenni a fejemből a kérdés. Hétfő reggel, az évvégi szabadságom első napján át is mentem a két házzal arrébb rendelő háziorvosomhoz, hogy lehet, hogy van némi gubanc az egészségemmel. Elő is kapta a cukormérőt és bökött. Amikor kijött az eredmény, döbbenten ránézett az asszisztensére. 27,9. Ott ültem és nem értettem, hogy ez mit jelent. (Az, hogy a normális éhgyomri vércukorszint 3,9 és 5,6 mmol/l között van, lövésem sem volt.) De az a döbbent nézés az orvosom arcán megváltoztatott bennem valamit.